NEO lms MaYoR Facebook oldalunk

1szazalek Kérjük, Önök is támogassák munkánkat személyi jövedelemadójuk egy százalékával!

Köszönettel!

Budenz József Gimnázium Alapítvány

adószámunk:
19703770-1-41

Betekintés a kulisszák mögé

Az év végén sajtótájékoztatóval egybekötött szakmai napra invitáltuk meg a partner intézmények kollégáit, a szülőket és minden érdeklődőt, aki szeretett volna bepillantást nyerni az intézményünkben folyó szakmai munkába.

A bemutató nap első órája egy komplex történelem és magyar óra volt, két tanárral. Közel sem hagyományos, ám annál érdekesebb, mozgalmasabb órát tekinthettek meg látogatóink. A kooperatív tanulási technikák alkalmazásával vendégeink bepillantást nyerhettek a páros és a csoportmunka eredményességébe, amelyen keresztül a gyerekek maguk is részt vesznek az oktatás folyamatában egymást segítve, kiegészítve a szaktanár segítő háttértámogatása mellett. Az oldott légkör, az önmegvalósítás, az egymásra figyelés, a változatos munkaformák segítségével élvezetessé tett tanulási folyamat mind –mind megerősítettek bennünket abban, hogy jó úton járunk és megtettük az első lépéseket a boldog, kiegyensúlyozott, sikeres felnőttkor előkészítésében.

A második órán a földrajz került terítékre. A kooperatív technikák készség szintű használata mellett a tanítás tanulás folyamatában eredményesen használt informatikai eszközök - laptop, interaktív tábla- kaptak kiemelkedő szerepet az óra menetében.

A délután a diákjainkké volt! A már hagyományosnak tekinthető projektdélután zárta a napot, ahol diákjaink bemutatták az Őrségi Nemzeti Parkban végzett tartalmas munkájukat.

Szilágyi Márta
földrajz tanár

 

Nyomtatás E-mail

Budenz József Alapítványi Gimnázium, Budapest
OM azonosító: 035315
1021 Budapest, Budenz út 1. 
titkárság: +36 20 500 5391
 +36 1 391 0127