Az első benyomás rólam általában az szokott lenni a gyerekekben, hogy szigorú tanár vagyok. Ez abból eredhet, hogy ha nagyon koncentrálok valamire, akkor azt többségében egy komoly arckifejezés kíséri. Ez néha félrevezető lehet. Ugyanakkor azt is bevallom őszintén, hogy ennyi év tanítási tapasztalat után is képes vagyok izgulni egy-egy helyzetben, mert annyira magasra teszem a mércét a saját magam számára.
Két iskolában is dolgozom, és mind a kettő mást ad nekem. A másik iskolában nagyon sok érzelmet kapok a rám bízott pici gyerekektől. Itt viszont az intellektuális kihívás, öröm az elsődleges. Nagyon érettek az itt tanuló diákok, éppen ezért a tanításomban az együttműködésre helyezem a hangsúlyt, ami egyáltalán nem könnyű, különös tekintettel az irodalom jellegére. Nagyon bánt, hogy nem olvasnak a mai fiatalok, - kivétel persze mindig akad – így nincs közös olvasmányi élményünk, amelynek a feldolgozásához az olvasás nélkülözhetetlen lenne. Én úgy gondolom, hogy az irodalom egy út ahhoz, hogy megismerjék a világot, és magát az embert is az egyes karaktereken keresztül. Igyekszem olyan kortárs irodalmat is bevinni az órákra, amelyekkel esetleg helyettesíteni tudom a már idejét múlt, vagy a diákok számára a régiesség miatt szinte értelmezhetetlen irodalmi műveket.
Szeretem az iskolánkban a magas szakmai szintet, az alaposságot és a személyiségfejlesztés fontosságát. Jó, hogy ebben a közösségben ezek a szempontok mindenkinek nagyon fontosak! Úgy érzem, ebben a gimnáziumban kapom én is a legtöbbet a korábbi munkahelyeimhez képest. Szinte minden kollégámtól tudok tanulni valamit. Biztonságban érzem magamat, erős a kapcsolódásom az iskolához, a tanártársaimhoz és a gyerekekhez egyaránt. Figyelek másokra, érdekelnek a történések.
Az iskolán kívül az tesz igazán boldoggá, ha egy jó könyvvel bebújhatok egy sarokba, vagy éppen az Alpok zordon hegyoldalain mászhatok. Persze a színházat és a hangversenyeket sem utasítom vissza!