Már gyermekkoromban arra készültem, hogy tanár leszek, és elhivatottságomat látva szüleim végig támogattak ezen a rögös, de élményekkel teli úton. A nyelvtanulást sose kényszerként éltem meg, nem az ötösért hajtottam, nem is azért, hogy ne kelljen szégyenkezném holmi rossz jegy miatt; nem hagyott nyugton a kíváncsiság, élveztem a kalandozást a nyelv rejtelmeiben. Legalább olyan örömmel vetettem bele magam eredeti angol könyv olvasásába, mint más a tortaevésbe (pedig aki ismer, az tudja, az édességnek én is nehezen állok ellen).

Szeretném, ha ebből a lelkesedésemből a tanítványaimra is ragadna, és nem úgy élnék meg a tanórákat, hogy percenként az órájukra pillantva várják a szabadulást jelző csengőt. Igyekszem oldott légkört biztosítani, türelemmel, személyre szóló figyelemmel segíteni a rám bízott „palántákat”. Kimondhatatlan öröm számomra látni a fejlődésüket! S bár nem ütöttem meg a lottó főnyereményt, én gazdag vagyok. Olyan maradandó lelki kincsekre tettem szert sok-sok év tanítás során, amik értékesebbek, mint a milliókat érő bankjegyek, melyek egyik percről a másikra a tűz martalékává válhatnak.